fbpx
Lépj velünk kapcsolatba
Kapcsolat

A 10 legismertebb Growth Hacker – akiket érdemes követni

Kedvcsinálónak írtunk egy keveset arról, hogy ki a 10 leghíresebb Growth Hacker. Minket mindig is érdekelt, hogy szakemberek hogyan építettek fel a semmiből dollármilliós bevételű vállalkozásokat. A growth hacking elvégre erről szól, nagy növekedés, stratégiai fókusz, agilis hozzáállás, folyamatos kísérletezés és innováció. Kezdjük is a fogalom atyjával, Sean Ellis-szel.

Sean Ellis

Sean Ellis, growth hacker
Sean Ellis – growth hacker

Bár kevesen tudják, de Sean maga is éveket töltött Magyarországon, sőt, az Egyesült Államokban megszerzett diplomájával egyből Budapestre költözött, ahol az első munkáját is megszerezte. Pár évvel később visszaköltözött az USA-ba, és ekkor indult el azon az úton, aminek a growth hacking kifejezést és módszertant is köszönhetjük.

Sean többek között volt már az Uproar elnöke, a LogMeIn globális marketing vezetője, a Dropbox és a Lookout növekedésért felelős vezetője, valamint többször volt vendég oktató a Harvardon és a Berkeley-n. Az előbb említett cégek billió dolláros cégértéket képviselnek egyenként(!), az említett egyetemek pedig az Egyesült Államok és a világ legjobbjai között vannak.

Ő alapította a growthhackers.com oldalt, ahonnan rengeteg új szakember nevelte ki magát a publikált anyagokból, esettanulmányokból, fórumokból.  Illetve képzéseket és konferenciákat is szerveznek. Az első hivatalos konferenciát 2017-ben tartották San Francisco városában. Azóta évről évre megrendezésre kerül. Sean 2018 óta óta főleg nagyvállalatoknak tart gyakorlati workshopokat, illetve előadásokat a világ minden táján.

Amint a product/market fit validálva van, szeretek mélyebben beleásni a dolgokba, hogy megértsem, a korai felhasználók mit tartanak „must have” funkciónak. Olyan kérdéseket teszek fel, hogy „mi a legfőbb előny, amit a termék kínál neked, ez az előny vagy megtérülés neked miért jó, és milyen más terméket használnál, ha ez a termék nem lenne?”. Ezután a megfelelő ajánlatközvetítésre helyezném a hangsúlyt, hogy az érték ajánlat a must-have-eket emelje meg. Ha ezzel megvagyok, akkor jön az onboarding folyamat optimalizálása. Ebben az optimalizálási szakaszban elképzelhető, hogy el kell költenem pénzt Google Ads vagy más médiaköltségek címén, mivel megfelelő mennyiségű felhasználót kell rövid idő alatt behúznom a tölcsérbe. Ebben a kísérletben nem nézzük a befektetés megtérülését (ROI), hiszen a célunk az, hogy elegendő forgalmunk legyen a konverzióink optimalizálásához, semmint hogy a marketingfolyamataink skálázása lenne a cél. Amint megvan a product/market fit, és van egy hatékony onboarding/sales folyamatunk, elkezdeném tesztelni a vásárlói akvizíciós csatornákat.

– Sean Ellis

Bibliográfiáját tekintve egy könyvet írt Morgan Brown-nal karöltve, melynek címe “Hacking Growth”. Ez a könyv magyarul nem, de angolul elérhető számos hazai könyv áruház webshopjából is. Bátran ajánljuk mindenkinek, mivel kiváló gondolatébresztő, és roppant hasznos gyakorlati tudást tartalmaz.

Sean Ellis-t az alábbi platfomokon érdemes követni:

Neil Patel

Neil Patel, growth hacker
Neil Patel – growth hacker

Neil Patel neve leginkább a SEO szakemberek számára lehet kifejezetten ismerős. Neil társalapítója a Crazy Egg, a Hello Bar és KISSmetrics nevű szolgáltatásoknak. Ügyfelei között olyan prominens cégek szerepelnek, mint az az Amazon, NBC, GM, HP, Viacom, hogy pár nagyobb nevet említsünk. A Wall Street Journal szerint Neil Patel top szakmai influencer az interneten. Az amerikai Forbes szerint egyenesen benne van a top 10 online marketerben, illetve az Entrepreneur Magazine hasábjain a világ 100 legbrilliánsabb cégéből egyet az ő nevével fémjeleznek. 

Neil a blogján elég intenzíven ír különböző growth hackinggel kapcsolatos témákról. Érdemes elolvasni a SEO, CRO, hírdetés és content marketing témákban született írásait. Ezeket a tartalmakat jellemzően alátámasztja esettanulmányokkal vagy alaposan elemzett adatokkal, ezért végtelenül hiteles szakmai írónak számít. 

Minden döntés, amit egy growth hacker meghoz, a növekedést táplálja. Minden stratégia és taktika, minden kezdeményezés a növekedés reményében indul. A hagyományos marketingesek is foglalkoznak a növekedés kérdésével, de közel sem ugyanúgy. Jegyezd meg, hogy a growth hacker ereje az egy konkrét célra történő kitartó összpontosításban rejlik. Ha minden mást ki tudnak szűrni, már a legelső pillanatoktól csak azokkal a feladatokkal foglalkoznak, amik aktuálisan a leginkább számítanak.

– Neil Patel

Neil Patel-t az alábbi platformokon érdemes követni:

Hiten Shah

Hiten Shah, growth hacker
Hiten Shah – growth hacker

Hiten Shah benne volt abban a 3 személyben – Sean Ellis mellett -, akik kitalálták a growth hacking kifejezést, így méltatlannak gondoltuk volna, ha pont ő nem kap helyet ebben a felsorolásban. Külön érdekesség, hogy Hiten Shah a KISSmetrics-ben a Crazy Egg-ben és még pár másik cégben is Neil Patel üzlettársa. Hiten kifejezetten SaaS (software-as-a-service) marketer, így főleg olyanoknak tud releváns tudást adni, akik szintén SaaS-ban utaznak.

Neilhez képest Hiten sokkal szűkszavúbb, és kevésbé frekventáltan publikál, viszont mindig érdemes kivárni a tartalmait egy olyan embernek, aki dollárban kifejezve is több milliós cégeket húzott fel a semmiből. Széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik, de publikációi leginkább a márkaépítés kérdését boncolgatják, illetve azt, hogy startupok hogyan jutnak el a „garázstól a sikerig”.

A korai fázisban a márkaépítés azt jelenti, hogy közvetlen és visszavezethetetlen forgalom érkezik a weboldaladra. Ezek olyan emberek, akik azért látogatják meg az oldalad, mert „kivágtál egy apró darabot az agyukból”. Megszületik egy gondolat a fejükben, majd egyenesen a te oldaladra mennek. Hosszú távon ez azt jelenti, hogy elindult a márkád terjedése. Mivel már benne vagy az emberek fejében, ezért beszélni fognak rólad (a termékedről, cégedről) az ismerőseiknek. Azért fontos a márkád építése, mert ez fog kiszedni a „skálázhatatlan dolgok elvégzésének” mókuskerekéből, és ez visz közelebb a valódi növekedéshez. Ahhoz, hogy a semmiből felépíts egy márkát, két dologra van szükséged: újdonság és ismétlés.

– Hiten Shah

Hiten Shah-t az alábbi platformokon érdemes követni:

Andrew Chen

Andrew Chen, growth hacker
Andrew Chen – growth hacker & befektető

Érdekes kapcsolata van a korábbi személyekkel, ugyanis a growth hacking fogalom valóban 2010-ből származik, de csak akkor lett igazán felkapott, amikor Andrew Chen 2012-ben posztolt róla, és hirtelen elképesztő mennyiségű szakembert kezdett el érdekelni. Andrew az Uber növekedési csapatának egyik vezetője volt éveken keresztül, mellette befektető és tanácsadó is volt számtalan startupnál, így például az AngelList, Barkbox, Dropbox, Tinder, és számos más cégnél. Jelenleg az Andreessen Horowitz befektetési csoportnál partner és befektető – milliárd dolláros büdzsével.

Andrew főbb tapasztalata egyértelműen a vállalkozások felépítéséből fakad, régóta foglalkozik Szilícium-völgyben található különböző fázisban lévő startupokkal. A saját írásait tekintve leginkább arra megy rá, hogy hogyan lehet valami kicsiből, és kevés pénzzel elérni egy hatalmas robbanást, növekedést.

A growth hackerek a marketingesek és a fejlesztők hibridjei, olyan emberek, akik a „Hogyan szerzek vásárlókat a termékhemhez?” kérdést veszik alapul, de A/B tesztekkel, landing oldalakkal, viralitási faktorral, OpenGraph-al és számos más martech eszközzel válaszolják azt meg.

– Andrew Chen

Andrew Chen-t az alábbi platformokon érdemes követni:

Patrick Vlaskovits

Patrick Vlaskovits, growth hacker
Patrick Vlaskovits – growth hacker

Patrick Vlaskovits volt a harmadik személy Sean Ellis és Hiten Shah mellett, aki 2010-ben segítette a growth hacking kifejezés létrejöttét. Ők hárman írták körül elsőként, hogy milyen gondolkodásmóddal és skillsettel rendelkező egyént lehet growth hackernek hívni.

Patrick Vlaskovits a lean szemléletmód egyik nagykövete, amit több megjelent és világszerte sikeres könyve ékesít. Patrick rendszeres vendége a Harvard üzleti számának, a Wall Street Journal-nek és számos más elismert lapnak. Minden évben a legrangosabb szakmai konferenciákon ad elő, mellette a 500 Startups tőkealap és startup akcelerátor egyik mentora, nem utolsó sorban pedig a Superpowered nevű sikeres vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője. Patrick a Los Angeles-i startup ökoszisztéma megkerülhetetlen alakja, a mai napig társszervezője a legnagyobb helyi lean startupper közösség rendezvényeinek.

Ahogy a vásárlóid tanulnak a termékedről, az már része a termékednek. A médium az üzenet.

Patrick Vlaskovits

Érdekesség, hogy Patrick egyébként magyar emigránsok gyermekeként született, elég jól beszél magyarul, és amellett, hogy élt is a fővárosunkban, állítása szerint ez a kedvenc városa a világon.

Patrick Vlaskovits-ot az alábbi platformokon érdemes követni:

Nir Eyal

Nir Eyal, growth hacker
Nir Eyal – growth hacker

Nir Eyal a Hooked: How to Build Habit-Forming Products könyv (magyarul: „Hogyan építsünk szokásformáló termékeket”) szerzője, mellette az amerikai Stanford egyetem egyik rendszeres előadója. 2003 óta 2 tech céget is eladott, jelenleg abban segít startupoknak és nagyvállalatoknak egyaránt, hogy hogyan tudnak minél jobb terméket fejleszteni.

Nir kifejezett szakterülete a viselkedés alapú design tervezés- egy olyan téma, ami a UX + viselkedés gazdaságtan + idegtudományokat is ötvözi. Írásait tekintve főleg a potenciális ügyfelek megértéséről és az ezen megértésen alapuló termék design és marketing stratégiák kialakításával kapcsolatban publikál.

Minden startup reméli, hogy egyszer nagy vállalattá növi ka magát, ehhez viszont szükséges növekedés, engagement és piaci potenciál. Ezek közül mindhárom szükséges, méghozzá együtt. Például egy erősen növekedő startup alacsony felhasználói engagement rátával olyan, mint egy lyukas hordó. Vagy kiváló engagement rátával, de limitált piaci potenciállal rendelkező cég túl szűk piaci igényt elégít ki, így nem tud nagyra nőni. Végül egy cég hatalmas potenciális piaccal, aki képtelen megragadni a lehetőséget növekedés és vásárlói interakciók útján, az csak egy üresen várakozó csapat.

– Nir Eyal

Nir Eyal-t az alábbi platformokon érdemes követni:

Brian Balfour

Brian Balfour, growth hacker
Brian Balfour – growth hacker

Brian Balfour a HubSpot növekedésért felelős alelnöke volt éveken keresztül, de több saját vállalkozása is volt, így például ő tulajdonolta és vezette a Boundless Learning nevű céget, illetve a Viximo-t, amit később felvásárolt a Tapjoy. Brian pár korábban említett szakemberhez hasonlóan hosszú ideig vendégelőadó volt a Harvardon. Jelenleg a Reforge nevű, edukációval foglalkozó cég alapítója és ügyvezetője, de számos másik cégnek tanácsadója (Pipefy, Loom, Wonder School, Gametime, HelpScout, Shareaholic, stb.) és befektetője is.

Hatalmas a digitális marketing világa. A legfontosabb, hogy legyen egy tervünk, és hozzá kijelölt út. Én mindig leegyszerűsítem az utat, amennyire lehet.

– Brian Balfour

Brian Balfour-t az alábbi platformokon érdemes követni:

Sujan Patel

Sujan Patel, growth hacker
Sujan Patel – growth hacker

Sujan Patel egy végletekig adatvezérelt marketer és vállalkozó, aki saját bevallása szerint 2006 óta foglalkozik digitális marketinggel. Ugyan a név megtévesztő, de nem állnak rokoni kapcsolatban Neil patellel. Sujan Patel a Ramp Ventures vezetője, és az ő nevéhez köthetőek a Mailshake, Norbert, Web Profits vállalkozások is. A Ramp Ventures keretein belül számtalan sales és marketing SaaS céget épített fel, és a nyilvánvaló megtérülésük mellett missziójának tekinti a martech eszközök forradalmát is.

Ismertebb példákat felsorakoztatva Sujan Patel ügyfelei között volt a LinkedIn, Expedia, SalesForce, Zillow, Zoho, és még számos nagyvállalat. Érdekes adalék, hogy a tavalyi évben 8.2 millió egyedi látogatót hozott az ügyfelei oldalára, ezt azért kevesen mondhatják el magukról.

Megnéztük a blogját, és meglepve tapasztalatuk, hogy elképesztő sok tartalmat publikál egy hónapban. Kis túlzással majdnem minden napra jut valami. Írásait tekintve nagyon vegyes témákat dolgoz fel, de főleg a B2B szektorra célzott marketing tippek-trükkkök, valamint tartalommarketinggel kapcsolatos gondolatai kapnak nagyobb hangsúlyt.

Sujan Patel-t az alábbi platformokon érdemes követni:

Vin Clancy

Vin Clancy, growth hacker
Vin Clancy – growth hacker

Vin Clancy – mint a képen is látszik – egy meglehetősen szélsőséges, kirívó figura megjelenését és módszereit tekintve is. Pár éve még szociális segélyekből élt, majd elindított két weboldalt, ami rövid idő alatt 20 millió látogatót szerzett, 2 körös befektetést, és bekerült a TechStars akcelerátor programjába. Vin elindította a saját ügynökségét – Vincentdignan-, és elkezdte tanítani a pénzkímélő forgalomnövelési módszereit, hogy hogyan lehet nagyon olcsón nagyon sok és nagyon jó minőségű forgalmat generálni.

Vin Clancy írt egy könyvet Secret Sauce – The Ultimate Growth Hacking Guide (Book & Course) címmel az innovatív marketingről és rengeteg továbbfejlesztett growth hacking alapvetésről, aminek stílusosan KickStarteren tartotta az előrendelési kampányát. Csak ebből a preorder kampányból 100.000 dollárt szedett ki, és a kampány alatt 100 helyen tartott előadást.

Ha érdekelnek a legújabb módszerek, ettől az úriembertől bőven lehet mit tanulni. Viszont nem csak tőle, ugyanis Vin Clancy tulajdonolja a legnagyobb growth hacking témájú Facebook csoportot, a „Traffic And Copy”-t. Érdemes csatlakozni ide is, hiszen kiváló és rendkívül aktív szakemberek segítenek egymásnak a csoporton belül.

Vin Clancy-t az alábbi platformokon érdemes követni:

 

Noah Kagan

Noah Kagan, growth hacker
Noah Kagan – growth hacker

Noah Kagan a Sumo.com alapítója és vezetője, korábban a Gambit társalapítója, a Mint marketingvezetője, de megfordult az Intelnél a Microsoftnál és a Facebooknál is. Érdekességképpen a Facebook real-time státuszfrissítéseit neki köszönhetjük, és a beépített kereső motor kialakításában, illetve számos kényelmi funkció kialakításában is oroszlánrészt vállalt. A Facebook első alkalmazottai között volt – konkrétan a harmincadik kolléga -, híres távozásával mai értéken nagyjából 185 millió dollárt bukott, mégsem adta fel.

Noah meglehetősen aktív a különböző közösségi média platformokon, és rendszeresen készít podcasteket egyedül és elképesztően sikeres emberek társaságában is. Az első podcastje 2017 januárban indult, pár hónap alatt tízezres hallgatottsága volt, azóta ez sokszorosára emelkedett.

Egy startupnak csak egy metrikára kell fókuszálnia. Döntsd el, hogy mi legyen az az egy, minden mást zárj ki.

– Noah Kagan

Jelenlegi cége a Sumo kifejezetten e-kereskedelmi listaépítésre, smart call-to-action elhelyezésekre, megosztásra és általánosságban véve e-kereskedelmi konverzióoptimalizálásra épül. A maga 700.000+ feliratkozásával meglehetősen sikeresnek ítéljük ezt a vállalkozását is.

Noah Kagan-t az alábbi platformokon érdemes követni:


Forrásaink:

Author avatar
Sárközi András
https://growthhackers.hu/
Certified Growth Master 2005 óta foglalkozik online üzletfejlesztéssel, üzemeltetéssel és webfejlesztéssel. Milliárdos árbevételű külföldi és Magyar vállalkozások növekedését vezeti, valamint a 2020-as Év Kreatív Megoldása díjat nyert LISN startup alapítója és ügyvezetője,
A legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Kérjük olvasd el