fbpx
Lépj velünk kapcsolatba
Kapcsolat

39 professzionális marketing szoftver és eszköz, amit mi is használunk

Minden harmadik kérdés arra irányul a közösségi média platformokon szakmai körökben, hogy melyik marketing eszköz lenne a legalkalmasabb a szervezet számára. Erre nincs egyértelmű válasz, hiszen több befolyásoló tényező is közrejátszik, amikor egy SEO eszköz, egy hirlevélküldő, feladatkezelő vagy adatvizualizációs eszköz mellett tesszük le voksunkat.

Arra gondoltunk összegyűjtjük az általunk preferált eszközöket, rövid leírással együtt.

1. Databox – Dashboard a zsebben

A databox segítségével összegyűjthetted a legfontosabb teljesítménymutatóid szinte bárhonnan és emellé beállíthatod hozzájuk előre a céljaidat is. Ráadásul egy mobil app segítségével zsebedbe is kerülnek az elvárt és a valós KPI-ok. Napi összegzést kapsz a fejleményekről, ütemezett jelentést tudsz küldeni, sőt megtervezheted a dashboardot a teljes cégre vagy a különböző részlegekre, amit akár TV-re is kivetíthetsz.

Betanulási idő: 4-8 óra

 

Databox

 

2. ClickUp – Egy PM app mind felett

A clickup a személyes kedvencünk, mivel rendkívül sokrétű eszköztárral rendelkezik egy Projekt Management programhoz képest, ráadásul árazási modellje is sokkal kedvezőbb, mint a konkurenseké. Időloggolástól, a Gantt grafikonon át a GTD módszertanig szinte minden igényt ki tud elégíteni. Kezdők és haladók is bátran használhatják, akár Agilis környezetben is. Az előre beállított sablonok rendkívül hasznosak, mint a Sprint, Kampány Management, HR, stb. Nagyon gyorsan terjed a felhasználók között, de nem véletlen. Szinte már zavaró, hogy minden héten jön valami fejlesztés. 

Betanulási idő: 4-8 óra

 

ClickUp

 

3. Tidio – Chatbot ingyen

Az oldalon belüli chat funkció jóideje segíti a cégeket a konverziónövelésben, szinte már zavaró, ha valahol nincs. A Tidio egy olyan piacra ment be, ami már lényegében telített volt, mégis árazási és technológiai fejlettségével eszméletlen ütemben terjed. Mi is imádjuk automatizálási és élő beszéletés funkcióit. Kötelező darab a konverziónöveléshez és az ügyfélszolgálathoz.

Betanulási idő: 2-4 óra

 

Tidio

 

4. Biteable – Videószerkesztés egyszerűen

A Biteable annyira menő, hogy szinte azonnal előfizettünk rá. Lényegében a prezentációk, videós hirdetések és gyors, rövid animációk pillanatok alatt összeállíthatók. Ráadásul akkora eszköztárral lát el az előre elkészített slideokból, hogy bármelyik marketinges össze tudja kattintani egy Youtube reklámot pár óra alatt

Betanulási idő: 4-8 óra

 

 

5. Semrush – All-in-one Marketing Toolkit

A Semrush az egyik legnagyobb SEO szoftver a piacon, de ezen felül a közösségi platformok monitorozásában és az automata posztolásban is sokat segíteni.

Felülete átlátható és jól átgondolt, árazása a piaci árhoz képest is elfogadható és mindezek mellett folyamatosan fejlődik és új eszközöket fejleszt a marketing szakemberek nagy örömére. Persze a meglévő eszköztára is rendkívül sok lehetőséget ad, legyen szó tartalmi elemzésről, vagy versenytársak monitorozásáról, stb.

Betanulási idő: 30-50 óra

 

SEMrush

 

6. Freshping – Simple Website Monitoring

Sok vállalkozás feltételezi, hogy minden rendben van az oldalával, de érdemes egy külső eszközzel monitorozni a valóságot. Ha ugyanis valami rendellenesség lépne életbe a szerveren és nem elérhető az oldal, akkor bizony bevételtől esünk el. Erről pedig azonnal értesülnünk kell, hiszen épp dobjuk ki a pénzt az ablakon a hirdetési kampányokra. A freshpingbe ingyen fel tudjuk vinni a honlapunkat és pár percenként ránéz, ha pedig nem jön be, azonnal értesít minket. Ezen felül részletes SLA riporttal is szolgál, ami az üzemeltetésnek is ad egy extra nyomást. A program szépen dolgozik a háttérben és akkor jelez, ha baj van.

Betanulási idő: 1-2 óra

 

Freshping

 

7. Timely – Időloggolás automatikusan

A timely arra hivatott, hogy a manuális időrögzítést szüntesse meg, vagyis az adminisztráció adminisztrációját. A program beépül a böngészőnkbe, a telefonunkra is telepíthetjük és a különböző tevékenységek alapján automatikusan rögzít időrekordokat. A tevékenységekhez kategóriákat és projekteket is társíthatunk, amit egy tanuló rendszer támogat, így egyre okosabban párosítja az időket projektekhez.

Mindezek segítségével pedig pontosan tudjuk, hogy mire mennyi időt költünk, hiszen ügyensen beállítva a programot, költséget is számol nekünk. A program a teljes csapat időráfordítását is képes kezelni. Mi ezt használjuk.

Betanulási idő: 4-8 óra (de több hónap kell, mire megfelelően beáll)

 

Timely

 

8. Geru – Sales Funnel szimulátor

A Geru segítségével előre megtervezheted az értékesítési tölcséred, ráadásul nem csak azt láthatod, hogy milyen eszközt mikor alkalmazol, hanem a konverziókat is meghatározhatod, majd egy nagyobb összeg elköltése helyett a tervezőasztalon szimulálhatod azok hatását a meglévő információkra alapozva. A Geru egyébként kiszámolja a LTV-t és a ROAS-t is. De akár lifetime price megtérülést is számolhatsz vele.

Betanulási idő: 4-8 óra

 

Geru

 

9. Buffer – Ütemezett posztolás a közösségi platformokra

A manuális posztolgatás rendkívül intuitív és időigényes mutatvány.

A napi posztok managementjével szemben az ütemezett posztolás szignifikáns energiát takaríthat meg nekünk. Aki egyszer kipróbálta, milyen az, amikor előre megtervezni a hetet vagy a hónapot, az pontosan tudja milyen mentális tehertől szabadít meg egy ilyen eszköz, mindamellett, hogy időt takarít meg, hiszen egyszer elvégezni sokkal gyorsabb, mint naponta egyszer nekiállni. Ráadásul ha mindezt több platformon tudod megtenni úgy, hogy közben tanulsz az eredményekből, akkor fókuszáltabb a munka.

A program használata egyszerű, cserébe pedig elemzést is kapsz kattintásokról optimalizálhatod a posztolási időket.

Betanulási idő: 1-2 óra

 

Buffer

 

10. Hotjar – nézd vissza a felhasználóid egérmozgását

A Hotjar-ban a legjobb, hogy videófelvételt készít a weboldalunk látogatóinak viselkedéséről és akár egyenként is meg tudjuk nézni, hogy pontosan hogyan mozgatják az egeret. Ebből kikövetkeztethető, hogy a felhasználó éppen mit olvas és hova néz, ugyanis a kurzor követi a tekintetet. Az így szerzett információk rávilágítanak arra, hogy egy felhasználó éppen hol akad el, mit nem talál, mikor zavarodik össze, vagy hol keresi az általa elvárt funkciót.

Betanulási idő: 2-4 óra

 

 

11. Canva – Kell egy kreatív azonnal

A Canva nem pusztán a hirdetéshekhez szükséges képi világot segít nekünk összeállítani, de közel 75 millió kép és videóanyag áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy mindezt pillanatok alatt megtegyük. Ráadásul az előre beállított sablon méretek segítenek a tökéletes kreatív elkészítésében, legyen az egy Insta poszt, névjegykártya vagy akár egy Youtube intro.

Betanulási idő: 1-2 óra

 

Canva

 

12. SEO PowerSuite – Telepíthető SEO program

A SEO powersuit ellentétben a többi fő konkurenseitől nem felhő alapú, vagyis látszólag nem az. A csomag négy desktop alkalmazást tartalmaz: SpyGlass, RankTracker, Website, Auditor és LinkAssistant. Ebből is látszik, hogy a SEO feladatok is osztódnak, ahogy az lenni szokott. Bitang jó benne a TF-IDF elemzés

Betanulási idő: 4-8 óra (szakértőknek)

 

 

13. Loggly – Szerver log fájl elemzése egyszerűen

A szerver log fájlok fontos információkat hordoznak, viszont az elemzésük kissé nehézkes. A loggly-val könnyedén feltöltheted a log fájlokat a szerverről, amiket aztán tetszőlegesen elemezthetünk a felületen és hasznos riportokat készíthetünk belőle, mint például a keresőrobotok feltérképezési gyakorisága, vagy a hibás oldalak/lekérdesek kiszűrése.

Beüzemelés: 1-2 óra

 

 

14. Slack – Hatékony kommunikáció pofonegyszerűen

A te csapatodnál előfordult már, hogy elveszett egy fontos információ, mert Messengeren küldte át egyik kolléga a másiknak? Vagy hogy a csoportos beszélgetésben mémek alól kellett kibányásznod részleteket egy feladathoz?

A Slack megoldja az ilyen problémáidat: ez egy kifejezetten kis- és középvállalkozások számára fejlesztett üzleti kommunikációs platform, ahol tematikus csatornákat hozhatsz létre feladatonként, kampányonként vagy akár projektenként is. A kollégák beszélhetnek egymással privátban, hogy ne a közös beszélgetést vigyék félre a kiscsoportos egyeztetések, feltölthetnek fájlokat, és ami talán a leghasznosabb: minden beszélgetés egyszerűen kereshető, így soha nem vész el információ.

Betanulási idő: <1 óra

 

 

15. PowerBI – Adatvizualizáció a’la Microsoft

Nagyvállalatokra specializálódott PowerBI több száz adatvizualizációt, beépített AI-funkciókat, szoros Excel-integrációt és előre elkészített és egyéni adatforrás integrációkat tartalmaz, így a Microsoft környezetet választók számára kötelező darab. Feltéve, ha az adatvezérelt gondolkodás a kultúra szerves részét képezi.

A Dashboardok kialakítása és a magas szintű KPI-ok élő monitorozása kiemelt jelentőséggel bír egy gyorsan változó környezetben, hiszen minden KPI egyszerre mutatja a multat és világíthat rá az esetleges jövőre.

Betanulási idő: 30-60 óra

 

Power BI

 

16. Mailerlite – Profi hírlevélküldő, akár ingyen

Közel egy millió aktív felhasználóval a mailerlight szépen növekszik, és nem véletlenül. Az 1000 feliratkozóig és 12 000 havi email kiküldésig ingyenes a program, ráadásul olyan automatizációk, integrációs lehetőségek és profi hírlevél szerkesztő van benne, hogy minden konkurens megirigyelné. Miért hívják Lite-nak? Nem azért, mert kevés funkciója van, hanem azért, mert könnyű a kezelése, könnyű vele az élet. Imádjuk

Betanulási idő: 2-4 óra

 

MailerLight

 

17. Contentools – Tartalommarketing szervezetten

A tartalommarketing munkafolyamatok több szereplő precíz és pontos együttműködését igényli. Brief készítés, Szövegírás, Optimalizálás, Feltöltés, publikálást stb. A contentools program a teljes láncra kiterjedő munkafolyamatokat gyúrja össze, hogy mindenki akkor kapcsolódjon be, amikor szükség van rá. Mindezt pedig 1000 integrációs ponttal egészíti ki, hogy a minimalizálja a context-switch jelenséget.

Betanulási idő: 4-6 óra

 

 

18. Clideo – Online video szerkesztés

Ha gyorsan kell vágni, gyorsítani, lassítani, feliratozni, hangot vágni, stb. akkor íme egy jó kis online platform, ahol mindezt pillanatok alatt és program nélkül is megteheted. A maga egyszerűségével nagyon hasznos felület és nem mindig van nálunk profi szakember egy két apró simításra.

Betanulási idő: 1-2 óra

 

Clideo

 

19. ScreamingFrog

Ha csütörtök, akkor SEO. A Screemingfrog lényegében egy saját GoogleBot, ami feltérképezi az általunk kívánt oldalat, hogy tisztán lássuk annak struktúrális felépítését, hibáit, hiányosságait. Az így kapott adatokból törött linkeket, átirányítási hibákat, elemzéseket és sok más hasznos információt kapunk a SEO feladataink elvégzéséhez. Kötelező darab. + Az oldal alján a békával elkaphatod a legyet 😀

Betanulási idő: 8-12 óra

 

 

20. Fiddler – Ha látni szeretnéd, hogy milyen kommunikáció megy a háttérben

A Fiddler egy úgynevezett Web Debugging Proxy, aminek köszönhetően minden háttérben futó webes hívás kielemezhető. Lényegében a számítógép és a világháló között létrejövő HTTP(s) forgalom teljes egészében megjelenítésre kerül. Hogy kommunikál a Google, az Adobe vagy a Teams? Ráadásul simán képezhetünk vákumot, így lekapcsolhatunk vagy szimulálhatunk válaszüzeneteket onnan, ahonnan csak akarjuk.

Betanulási idő: 2-4 óra

 

 

21. Zapier – Automatizáld a folyamataid

A zapier olyan, mint egy svájci bicska. Szinte mindent össze tudsz kötni mindennel. Ha SaaS-t fejleszt egy cég és csak egy integrációra van erőforrása, akkor a Zapiert fogják választani, mivel egy integrációval lefedik a fél világot. Ennek köszönhetően különböző rendszereket tudsz összekötni és automatizálni tudsz manuális munkafolyamatokat és az ismétlődő munkáknak véget vethetsz.

Betanulási idő: 2-4 óra

 

Zapier

 

22. Google Data Studio – Adatvizualizáció ingyen

Ha adatvizualizáció, akkor nem lehet elmenni a Google Saját eszköze mellett, hiszen ingyen tudjuk használni és nem lebecsülendő a tudása sem. Az adatforrások nem pusztán a Google termékeire terjednek ki, így lehetőségünk van rengeteg helyről összegyűjteni az adatainkat egy beszédes Dashboard elkészítéséhez, ami az adatvezérelt gondolkodás alapja.

Betanulási idő: 8-16 óra

 

Google Data Studio

 

23. Similarweb – Konkurencia felfedve

A Similarweb nagyon hasznos eszköz arra, hogy megnézzük a konkrenseink becsült forgalmi adatait, növekedési tendenciáját, az oldalon töltött időt vagy a látogatásonkénti oldalmegtekintések számát. Persze ezek az adatok becsült és következtetett információk, mégis iránymutatásnak mindenképpen hasznosak. A PRO verzió-t is érdemes meglesni, hiszen van ingyenes próbaidőszak és további hasznos konkurenciaelemzéshez szükséges adatokkal lát el minket.

Betanulási idő: 1-2 óra

 

 

24. BuilthWith – Profilalkotás a digitális térben

Szeretnéd tudni, hogy milyen keretrendszert, levelezőt, vagy marketing eszközöket alkalmaz a konkurensed? Lesd meg a BuilthWith-el. A program a publikus adatokból, vagy nevezzük lenyomatokból ki tudja köveztetni, hogy mit használ az oldal, sőt azt is elárulja, hogy mióta használja azt a technológiát. Mindezeken felül képes összekötni a kapcsolt domain-eket is, így a relációk sem maradnak rejtve. Hoppá 😀

A profilalkotásból vissza lehet követketetni a marketing tevékenységeket. Jött egy űj ügynökség és hozta magával a rendszerét? Hmm…

A programban ezen felül szuper lekérdezéseket is lehet végezni egy-egy technológiára, így bármikor megtudjuk mondani, hogy ki használ pl.: Shopify-t, vagy WordPress-t.

Betanulási idő: 1-2 óra

 

BuiltWith

 

25. Google Optimize – A/B tesztelés gyorsan, hatékonyan

A Google Optimize pillanatok alatt beköthető és nem kell hozzá fejlesztő. Főleg, ha Google Tagmanagert (később) alkalmazol, akkor aztán tényleg nincs okod várni, míg bekerül a fejlesztői backlog-ból az egy perces mutatvány a done-oszlopba (három héttel később)

A gyors kísérletek és tesztelések előre mozdítják a marketing csapatok fejlődését, ráadásul egyre jobb és jobb szövegeket és konverziós értékeket érhetsz el vele. A programban szabadon át tudod írni az oldal tartalmait, gombjait, sőt még azok kinézetén is tudsz változtatni. Amint egy látogató az oldaladra téved, a rendszer a beállításoktól függően adagolja a különböző verziókat és figyeli az oldalad teljesítményét, hatékonyságát.

Betanulási idő: 4-8 óra

 

Google Optimize

 

26. hunter.io – Találd meg a céges email címeket pillanatok alatt

Ha értékesítő vagy, ezt imádni fogod. A Hunter pusztán a domain alapján megmutatja neked az e-mail címeket, vagyis kontaktokat kapsz a cégekhez. Csak próbáld ki a saját oldaladdal és ki is derül, milyen jól működik. Sőt nem csak fellelhető email címeket, de az elnevezési mintákat is megutatja. {Vezetéknév}.{keresztnév} vagy fordítva. Természetesen össze lehet kötni a Zapierrel, amiről korábban már posztoltunk, és így automatizálni is lehet a lookup funkciókat. Rengeteg időt spórol, hiszen nem kell manuálisan és egyesével kutakodnod,

Betanulási idő: 1-2 óra

 

hunter.io

 

27. Hubspot – All-In-One Marketing Platform

Egyszerűen nem lehet a HubSpot-ot kihagyni a listából, hiszen olyan felhő alapú marketing platform, ami eDM, CRM, Sales, ContentManagement, Social Media Management (SMM) és némi SEO feladatokat is képes egy térbe terelni. A legjobb benne, amikor összeérnek a különböző területek és kiszámolja a ROI-t nekünk. A hirdetéskezeléstől a Lead szerzésig és azon túl is képes kiszolgálni az igényeket, ráadásul funkcióik szépen kapcsolgathatóak, árazásá is nagyot léptek előre, ugyanis csak annyit kell fizetned, ahány kontakttal kapcsolatba lépsz.

A Hubspot kellő transzparenciát az Online Marketing terén és ez egy Growth Team számára elengedhetetlen.

Betanulási idő: 25 óra

 

 

28. BuzzSumo

„Miről kéne írni/posztolni/beszélni?” Ha tartalomfejlesztéssel foglalkozol és ez a kérdés nem hangzik el legalábbis a belső monológodban hetente minimum egyszer, valamit nagyon profin csinálsz. Ha mégis jól jönne egy kis segítség, a BuzzSumo-ra mindig számíthatsz.

Az eszköz pár megadott paraméter – kulcsszó, nyelv, régió és a többi szokásos – leszűri neked a beállított időintervallum legsikeresebb, legnépszerűbb tartalmait a közösségi interakciók alapján. Nem mellesleg arra is kiváló, hogy saját tartalmaid teljesítményét, viralitását könnyedén visszamérd, akár riportokat készíts.

Betanulási idő: >1 óra

 

 

29. Freshsales – Integrált sales folyamatok

A Sales pipeline kialakítása külön gondolkodásmódot igényel, így egy mezei PM eszköz, vagy egy Excel tábla igen kezdetleges 2020-ban. A Freshworks egyik termékét, a Freshping-et már korábban ajánlottuk, mára pedig a FreshSales modult hoztuk pontosan azért, mert a Sales folyamatok megfelelő kialakítása a teljes értékesítési és növekedési lánc egyik szegmense, viszont integráció nélkül a működés töredezett és akadozó lehet. A Freshworks jól felismerte a megfelelő Sales stagek igényét és kiegészítette további hasznos modulokkal, mint a Freshdesk, FreshChat, Freshmarketer. Érdemes kipróbálni, mert akár csak a Hubspot esetében itt is a különböző részlegek közti automatizált adatáramlás a valódi Value Prop. Persze az AI Scoring rendszer is elég menő.

Betanulási idő: 8-16 óra

 

 

30. TinyPng – Tömörítsd a képet kattintás nélkül

A panda menő, de a tömörített kép még menőbb, sőt hasznos is. Ha gyorsan kell tömörítened vagy webre optimalizált képet készítened, nem kell rögtön dizájnerhez nyúlnod, csak dobd be a Panda mellé a képet és máris megkapod az optimális verzióját. Egyszerű, de nagyszerű eszköz. Néha csak ennyi kell.

Betanulási idő: 1 perc

 

 

31. Integromat – A zapier rivális

Az automatizációval olyan repetitív munkafolyamatokat tudunk leadni, amik napi szinten rabolták szűkös időnket. Az integromat felületén az ingyenes verzióban 1000 u.n. operation-t tudunk használni, így kellően szabad terünk van kipróbálni és beleszeretni a programba. A zapierhez képest kicsit bonyolultabb a használata és több technológiai affinitást is igényel, de pont ez adja a lehetőséget is a komolyabb automatizációkra.

Betanulási idő: 8-12 óra

 

 

32. Infogram – Gyors Infografika Drag & Drop módra

Ha inforgrafikát szeretnél összerakni és mindezt drága programok nélkül, akkor érdemes kipróbálnod az Infogram-ot. Feltöltheted a CSV-t, integrálhatod számos adatforrással is, (noha ezek száma véges, a célnak megfelel)

A template-ek pedig segítenek az inspirációban, ha esetleg a kreatív elméd parkolópályán lenne. https://bit.ly/3ef5ClQ

Betanulási idő: 4-6 óra

 

 

33. Phantombuster – Code-free automations and data extraction

Az adatvadászat lehet manuális munka, de a phantombuster segítségével akár teljesen automatizálhatjuk. De miért phanton? Mert a saját belépési sütink segítségével képes belépni a közösségi portálokra akkora a nevünkben és elvégezni olyan feladatokat, amit manuálisan végeznénk. Pl linkedin like, keresésekből adatok gyűjtése, sales kontaktok felkutatása, stb. Igazi Growth Hacker tool 😀

Betanulási idő: 8-16 óra

 

 

34. Intercom – Digitális ügyfélszolgálat

Az intercom-ról sokunknak a filmipar jut eszébe, de ez az intercom egész más, mégpedig a Customer Relationship magas szintű kiszolgálásának egyik professzionális eszköze. Több mint 30000 cég használja és igen szép növekedést mutatnak a piacon. Chat funkciójuk és bizonyos mértékben automatizált ügyfélszolgálatuk segítségével növelhető a felhasználók bizonytalanságából adódó frusztrációja.

Betanulási idő: 6-9 óra

 

 

35. LinkedIn Helper 2 – linkedin tevékenységek programozva

Na jó, ez a cucc tényleg haladóknak való. A linkedin gyengesége, hogy az API-ja lényegében értékelhetetlen és leginkább workaround megoldásokkal lehet adatokat kinyerni és automatizálni a Linkedin tevékenységed. A Linkedin Helper 2 erre a problémára ad egy megoldást letölthető app alakjában. A beállításokat és a hitelesítést követően beprogramozhatod, hogy milyen tevékenységeket végezzen el a linkedin platformon a rendszer úgy, hogy közbe szimulálja a böngészést. A program előre kialakított folyamatokat, amik viszonylag „könnyen” életre kelthetőek, de azért kell hozzá ném tech affinitás.

Betanulási idő: 12-24 óra

 

 

36. Wrike

Na jó, ez a cucc tényleg haladóknak való. A LinkedIn gyengesége, hogy az API-ja lényegében értékelhetetlen és leginkább workaround megoldásokkal lehet adatokat kinyerni és automatizálni a Linkedin tevékenységed. A Linkedin Helper 2 erre a problémára ad egy megoldást letölthető app alakjában. A beállításokat és a hitelesítést követően beprogramozhatod, hogy milyen tevékenységeket végezzen el a linkedin platformon a rendszer úgy, hogy közbe szimulálja a böngészést. A program előre kialakított folyamatokat, amik viszonylag „könnyen” életre kelthetőek, de azért kell hozzá ném tech affinitás.

Betanulási idő: 12-24 óra

 

 

37. Grammarly – Elgépelésmentes tartalomfejlesztés

Szeretnéd, ha az angol szövegeid nem csak anyanyelvinek _tűnnének_? A Grammarly segít: Chrome bővítményként és letölthető appként is eléred, és folyamatosan figyeli minden leírt szavad. Nem csak javaslatokat ad, bármely weboldalon megadja egy-egy szó definícióját, szinonímáit is, hogy ne kelljen többet a Google Fordítót megnyitnod forrásolvasás közben. Mindemellett egy saját szerkesztőfelülettel is bír, ahol különféle szempontok (egyértelműség, bevonódás stb.) pontozza is a szövegeid. Ha telepíted, rekordgyorsan válik a rutinod részévé.

Betanulási idő: <1 óra

 

38. Lisn.hu – A szemtelenül hatékony tartalommarketing eszköz

Saját fejlesztésű, a 2020-as év kreatív megoldását elnyerő, audiomarketing platformunk. Segítségével blogod tartalmait az olvasáson felül meghallgathatóvá is teheted. Választhatsz profi felolvasók közül, de a tartalmat te is felmondhatod és így használhatod saját hangsávodat is. Beépíted a lejátszót a weboldaladba és már hallgathatóak is lesznek cikkeid. Így akár podcast csatornát is indíthatsz, hiszen egy gombnyomással felkerülhetnek hangoscikkeid iTunesra vagy Spotifyra is. Majd mérheted az adatokat és vizsgálhatod azokat. A pedig csak hab a tortán, hogy ezzel a módszerrel növelheted az oldalon töltött időt, ami segíti a google találati listában történő előkelőbb rangsorolásodat is.

Betanulási idő: 1-2 óra

 

 

39. Clubmember.io – Clubhouse események és statisztikák

Másik saját fejlesztésű eszközünk, amelyet Clubhouse felhasználóknak készítettünk. Ha regisztrált tag vagy Clubhouseon és létrehozol egy saját eseményt, a clubmember.io segítségével népszerűsítheted azt. A tool segítségével élőben nézheted a szobád látogatottsági adatait, mennyien jártak ott összesen. Figyelemmel kísérheted, mikor hagyták el a beszélgetést. Egyedi borítót tölthetsz fel és linkelheted az eseményt más social platformokon is. Folyamatosan dobunk be új funkciókat a bejövő igényeknek eleget téve. Ha bővebben olvasnál vagy csak kíváncsi vagy mi az a Clubhouse, egy korábbi cikkünkben olvashatsz arról, hogyan lett egycsapásra unikornis startup és írtunk arról is, hogyan működik a Clubhouse.

Betanulási idő: <1 óra

 

Segítségre lenne szükséged?

Ha bármelyik eszköz felkeltette az érdeklődésedet, de nem tudod hogyan használd vagy hogyan vezesd be szervezeten belül, keress minket bátran. Ha rajtunk keresztül fizetsz elő a felsorolt tool-ok bármelyikére, 1 órás ingyenes konzultációt biztosítunk számodra. Ha további információra lenne szükséged, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Author avatar
Gosztola Beatrix
https://growthhackers.hu/
A Magyar Growth Hacking Hub társalapítója. Digitális Hirdetési tanácsadóként tevékenykedtem Magyarország egyik legnagyobb médiavállalatánál. Olyan felületeken dolgozhattam, mint az NLC, NoSalty, 24.hu, Cosmopolitan, Vezess.hu, Krémmánia, de kampányok között szerepeltek pl.: NN Biztosítás, Praktiker, Szallas.hu, Elittárs. Tekintve, hogy több tízezer fb hirdetést teszteltem, elmondhatom: "Egy cicás képpel és a piros színnel bármit el lehet adni"
A legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Kérjük olvasd el