fbpx
PSZICHOLÓGUS TOLLÁBÓL

Milyen készségeket alkalmazunk ma a gyerekkorunk videójátékaiból

Vajon mit profitálhatott az Y generációs felnőtt abból a több ezer órányi videójátékából, ami meghatározta gyerekkorát? Mivel általánosságban elmondható, hogy a legtöbb családban, elhangzik, a “miért játszol már megint” típusú kérdés a videójáték előtt ülő gyermek felé, arra kértük Dánielt, hogy a sok negatív hatás mellett mutassa be, pontosan mi az, amit pozitívumként könyvelhetünk el.

Három konkrét példán keresztül fogjuk bemutatni, milyen módon segítették a különböző típusú játékok a személyiségfejlődésünket, amelyet most a szakmánkban kamatoztathatunk.

Mennyi időt töltöttünk fiatalkorunkban videójátékokkal?

Egy átlag amerikai Y generáció 21 éves korára már 6000–9000 órát töltött videojátékokkal, de csak körülbelül 2000 órát könyvolvasással. Videojátékokból táplálkoztak, ami azt jelenti, hogy az idősebb generációktól eltérő módon tanulnak és játszanak. Ez a generáció teljesen jól érzi magát, sőt otthonosan mozog a technológia világában. A kutatások kimutatták azt is, hogy sokszínűségre vágynak a médiában és multitaskereknek születnek.

Az Y generáció vagy millenárisok közül sokan próbálnak szerencsét a digitális világban, felépítenek startup cégeket vagy helyezkednek el olyan szakmákban, amelyek gyerekkorunkban még egyáltalán nem is léteztek.

Age of Emire – Az Y generációs felnőtt egyik meghatározó stratégiai játéka

Tóth Dániel a kezdetekről...

Gamerből pszichológus - pszichológusból gamer

Gyerekkoromban szenvedélyes videojátékos voltam, illetve hadd pontosítsak mielőtt valaki azt hinné hogy „kigyógyultam”. Azóta is az vagyok, csak időközben változott a játékokhoz való viszonyom. Kedvenc játékaim ma már talán nem nyújtanának olyan élményt, ha ismét leporolnánk telepítőlemezt. De erre nincs is szükség, mert máig elkísérnek és nem csak emlékként, hanem a munkám során is.

Tóth Dániel vagyok egy 21. századi pszichológus, geek, gamer, apuka. pszichologuspasi.hu

Mit köszönhetünk a videójátékoknak?

Nos nyilván van számos relatíve haszonlalan dolog. Ilyen pélául megannyi játék cheat kódja, amelyek még mindig reflexszerűen az ujjaimban vannak. Azért lássuk be, ez manapság már kevésbé hasznos. Ugyanakkor számos példa igazolta, hogy gamer múltam több szempontból felkészített a mostani életemre, sőt tovább megyek, jobban felkészített a vállalkozói létre, mint az iskolai tanulmányaim. Ez már talán merész kijelentésnek hangzik, de vállalom.

Nyilván van számos relatíve haszontalan dolog abban, ha életünkből 6-9000 órát töltünk monitort bámulva. Ilyen például megannyi játék cheat kódja, amelyek még mindig reflexszerűen az ujjainkban vannak. Azért lássuk be, ez manapság már kevésbé hasznos. Ugyanakkor számos példa igazolta, hogy gamer múltunk több szempontból felkészített a mostani életünkre, sőt engem személy szerint jobban felkészített a vállalkozói létre, mint az iskolai tanulmányaim. Ez már talán merész kijelentésnek hangzik, de vállalom.

Pszichológusként több tucat emberrel volt szerencsém beszélgetni az utóbbi években. A beszélgetések alkalmával egyre több esetben véltem felfedezni azt a mintát, hogy sikeresnek titulált emberek a múltjukra visszatekintve arról számolnak be, hogy voltaképpen már gyerekként is azt gyakorolták, amit jelen pillanatban csinálnak az üzleti életben. Persze nem az iskolában megszerzett tudásról van szó, hanem többnyire otthon, és a számítógép előtt magukba szívott tapasztalásokról.

A sikeresség egyik alapfeltétele hogy tehetségünket kultiválni, készségeinket edzeni, fejleszteni kell. Ha az ember korán megtalálja azt, amiben tehetséges és még szereti is, az egy remek párosítás. Logikus tehát, hogyha valamit gyerekkorunktól kezdve sokat ismétlünk, akkor mire felnőtt fejjel kezdjük el „komolyan” űzni, sok minden már begyakorlottá, természetessé válik. Ahogy egy profi táncos játszi könnyedséggel lejt el egy Hattyúk tava táncát  a rutinszerűvé vált mozdulatokkal, úgy gyakorolhattunk be számos mentális reakciót a kedvenc játékaink által. Közben pedig észre se vettük, hogy személyiségünkbe beépültek olyan minták, amelyek segítségünkre vannak a rohamosan fejlődő digitális világban

Három konkrét példán keresztül most bemutatom, hogy mit profitálhattunk gyerekkori gamer függésünkből:

Megújulás képessége - Szerepjátékok által

Egyik kedvenc műfajom volt gyerekként a szerepjáték. Nagyon élveztem rögtön az első perctől a karakteralkotás szabadságát, és nagyon szerettem egy jó játékot újrakezdeni, akár csak ezért az élményért. A lehetőségek végtelen tárháza, a szabadság, az izgatottság, hogy most valami nagy kaland vár rám.

 

Milyen karakter akarok lenni? Milyen adottságokat erősítsek? Milyen készségekre fókuszáljak? Hogyan álljak hozzá akár egy adott problémákhoz?

 

Ami szerintem sok embernek hiányzik ma, az az élmény, hogy bármikor szinte újra tervezheti valós “karakterét”, személyiségét. Kipróbálhat egy másfajta megközelítést egy helyzetre. A testi arányokat talán körülményesebb módosítani, bár erre is megvan a lehetőség, de nem is erre gondolok. Inkább arra,  ahogy gondolkodunk magunkról, képességeinkről, mentális korlátunkról. Bármikor képesek vagyunk megújulni, változtathatunk, új képességeket fedezhetünk fel, és ha ezt nem felejtjük el, akkor az máris egy kvázi szuperképesség a boldoguláshoz.

Konfliktuskezelés - Kihívás teljesítése

A hétköznapok esetében az emberek nagy része nem szereti a konfliktusokat. Sőt ha teheti, egyenesen elkerüli azokat. A játékokban nem lehet örökké elkerülni a nehézségeket. Sőt az a tanulás, fejlődés és valahol a szórakozás kezdete is, amikor szembe nézünk a bonyodalmakkal. Egy szerepjátékban általában a fejlődés legbiztosabb módja, ha konfrontálódunk, átjutunk az akadályokon. Bevállaljuk akár mások helyett is a küzdelmet, mert azért jár az XP, a tapasztalati pont. Minél több embernek segítünk, annál erősebbek, tapasztaltabbak leszünk és így jutunk egyre közelebb a saját célunkhoz, epikus küldetésünk beteljesítéséhez.

 

Érdekes apróság, hogy aki játékban gyakorolja a másoknak segítést az utána nagyobb valószínűséggel fog valós helyzetekben is segítően fellépni.

 

Úgy tűnik, a játék nem csak tömeggyilkost faraghat belőlünk, mint ahogy a média szereti ábrázolni. Ha mást nem is, de a játékok mindenképpen megtanítják nekünk a konfliktusokban rejlő lehetőségeket, a kihívás élvezetét. Természetesen a játékok zöme úgymond erőszakos megoldást kínál a konfliktusok megoldására. De egy jó szerepjáték több válaszlehetőséget is ad és akár évekkel később is találni olyan új megoldást, amire még sosem gondoltunk. Megesik, hogy még a játék végén a legepikusabb végső harcnál is lehetőséget kapunk szép szóval meggyőzni a „fő gonoszt”, hogy ne harcoljunk, lássa be tévedett stb.

Főszereplő a játékban - Irányítás az életben

A legtöbb játéknak van egy története, abban a történetben pedig a játékos a főszereplő, akinek a döntései határozzák meg a dolgok alakulását.

A való életben ritkán dönthetünk mások sorsa felett. A gond az, hogy legtöbben a saját életük feletti döntés lehetőségről is megfeledkeznek. Voltaképpen úgy élnek, mint egy NPC (nem játékos által irányított karakter), akit egy játékban szinte komikus nézni.  Mint egy megakadt lemez ugyanazt a rutint csinálja napról napra, cél és vég nélkül.

Ismételgeti ugyanazt a 3-4 mondatot:

 

„Egyszer régen én is kalandor voltam mint te, aztán eltalált egy nyílvessző.” mára meme is lett.

 

Az NPC szerepéből kilépni képtelen, saját problémaival kapcsolatban tehetetlen, úgy gondolja azon csak egy hős segíthet. A saját életünket nem érdemes mellékszereplőként NPC-ként leélni, és szerencsére nem is kell. Bármikor változtathatunk azon. Kis játékossággal máris oldhatunk a mindennapok keretein. Lehet kísérletezni, próbálkozni, többféleképpen állni egy problémához és tovább is mehetünk. A küldetésünk felvállalásával, a tanuláson, fejlődésen, mások segítésén keresztül, könnyen kiléphetünk korábbi skatulyánkból. NPC minőségünkből kilépve pedig elindulhatunk a saját hősies epikus utunkon. Ettől a ponttól kezdve sokkal színesebb, érdekesebb, voltaképpen kaland lesz az életünk.

A kudarc nem a vég. A kudarc az út elengedhetetlen része. A remény mindig élni fog azokban, akik hajlandók tovább küzdeni.

Star Wars Jedi: Fallen Order c. videojáték

Tóth Dániel vagyok egy 21. századi pszichológus, geek, gamer, apuka. Szívesen segítek a Digitális nevelés, a munka, párkapcsolat, életvezetés kérdéseiben. Az önismereti munka számomra életforma. Hiszem, hogy önmagunk jobb megismerésén keresztül a világot is jobban megérthetjük, az önfejlesztés pedig a boldogulásunk legjobb záloga.

Copy link
Powered by Social Snap