Podcast jelentés, készítés, statisztikák, és a storytelling közönségbevonó pszichológiája
Amikor először találkoztam, még tizenévesként, a podcast műfajával, leginkább frusztrált. Bele-belehallgattam egy-egy adásba az iTunes-on, de hamar fészkelődni kezdtem. A pure audiotartalom annyi mentális energiámat hagyta szabadon, hogy elkalandozott a figyelmem, és nem értettem, mi a jó ebben az egészben. Nos, kiderült, hogy jól mentem én, csak rossz irányba…
A műfaj legnagyobb ereje ugyanis épp abban rejlik, hogy miközben irdatlanul erősen be tud vonni az empátián keresztül – aminek a pontos mikéntjeit a cikk második felében apróra átvesszük -, tökéletes arra, hogy egy sor más hétköznapi tevékenység közben hallgassuk.
Vezetés, vásárlás, futás, kutyasétáltatás, takarítás közben jellemzően zenét hallgatunk, így viszont az agyunk üresjáratban fut, robotpilótán.
A hétköznapok egy igen nagy részében ezt tesszük, a podcast viszont lehetőséget ad arra, hogy mentálisan hasznosan töltsük el az ilyen holtidőt.
A cikkben a definiálás és a statisztikák izgalomdús áttekintése után a pszichológiára, tartalomgyártási és marketinges fogásokra kanyarodunk rá. Ezután pedig sorra veszem azt is, hogy ha te kezdenél podcastelésbe, az pontosan mibe fog neked kerülni, mi a teendőd, és vajon megéri-e.
De legelőször is…
Definiáljuk, mert az mindig izgalmas:
Mit értünk podcast alatt?
Több próbálkozást is találtam a definiálására, amik valahol mind defektesek. A Google például ezt adja ki:
A digital audio file made available on the internet for downloading to a computer or mobile device, typically available as a series, new instalments of which can be received by subscribers automatically.
Itt bele tudok (tudnék) kötni abba, hogy a podcast egy fájl, hogy azt le kell töltenem, hogy számítógépen vagy mobilon teszem ezt, hogy “jellemzően” sorozatszerű, és hogy a feliratkozók automatikusan megkapják.
Hamar felhagytam azzal, hogy megpróbáljak találni egy tökéletes definíciót, már csak azért is mert, nem fogok.
A technológia és az azután loholó tartalomkészítés ezeket úgy kapja szét évről évre, mint Donald Trump a demokratikus intézményrendszert.
Definícióként ez tökéletesen használhatatlan, viszont nagyon jól körülírja, miről fogunk ma beszélgetni.
Mondom miért.
Én magam hagyományos podcasteket szinte egyáltalán nem fogyasztok. Egyetlen ilyen app sincs a telefononom, csak a Spotify, amit viszont nem használok. (Említettem, hogy tartalommarketinges vagyok?)
Viszont a YouTube-on tucatjával hallgatom olyan csatornák videóit, akik történelemmel, popkultúrával, tudománnyal, politikával vagy geek culture témákkal foglalkoznak.
És itt mosódik el a határ.
A PBS SPace Time videói ugyan élvezhetőek, ha csak hallgatod, de a vizuális tartalom nélkül esélyed nincs a megértésükre – tekintve, hogy komplex asztrofizikát magyaráznak átlagembereknek. A Canadian Lad Marveles easter egg kutatásai értelmezhetelenek kép nélkül.
Ugyanakkor Luetin W40K videói vagy az In Deep Geek Tolkien-mitológia anyagai kizárólag aláfestésnek használják az illusztrációkat, és jó pár órányit hallgattam meg belőlük a kocsiban, amikor még irodákba jártunk be dolgozni a nappali helyett, és valahogy haza is kellett vergődni XIII-ból a pesti rakparton keresztül Újbudára.
A beszélgetős műsorok, hangoscikkek, rövidebb-hosszabb podcastek közötti distinkciót és összefüggést boncolgattuk már, és arra jutottunk a definiálással, hogy szigorú különbséget nem tehetünk mindezek között, érdemes inkább ezeket az audiomarketinges eszközöket alapvetően együtt kezelni (ahogyan mondjuk írott tartalomnál a rövidebb blogposztokat, skyscraper cikkeket, útmutatókat, listacikkeket és így tovább).
Erről ennyit – végezve a definiálgatással, nézzük meg, hányan, hol, hogyan fogyasztunk podcasteket, mielőtt a pszichológiának nekiugranánk.